
Emlékszem, ahogy gyerekként a ballagást, amolyan felnőttes dolognak éltük meg általánosban.
Emlékszem, ahogy ezer szál kókadt virággal botladoztunk iskolánk lépcsőin és pár lépésenként szaporodott kezünkben a halom, amitől az majd' leszakadt.
Emlékszem, ahogy büszkén énekeltük a ballagási dalokat a hangzavarban annak ellenére, hogy az osztály eleje máshol tartott,mint a vége...és persze emlékszem, hogy a leghamisabban éneklő volt a leghangosabb, akinek hangját bőszen követtünk.
Emlékszem, ahogy szomorkásan vonultunk végig az akkor üres tantermeken, mert tudtuk, hogy egy korszak lezárult és ide már többet nem térünk vissza.
Ugye Te is emlékszel?
Emlékszem arra is, hogy engem bíztak meg a nyolcadikosok ballagási beszédének elmondásával, de olyan szerencsétlenül állt a mikrofon, hogy a szél elvitte a hangom és senki nem hallott semmit abból a beszédből, aminek megírásával napokig izzadtam.
Emlékszem, hogy ennek ellenére megtapsoltak és én büszkén vonultam a helyemre, hogy újból felmarkolhassam a földön szétszóródott virágaimat.
...és az utódaink mire fognak emlékezni?
Az elmúlt évben a ballagások elmaradtak a Covid-19 miatt és sok vén diák, legyen az ovis, általános- vagy középiskolás, nem tudta méltóképpen elhagyni óvodáját, iskoláját.
Bár a rokonok, barátok, ismerősök próbálták vicces ajándékokkal meglepni szeretteiket ebből az alkalomból is, de ez inkább sikerült keserédesre,mint örömtelire.
Születtek vicces bögrék, pólók, ballagási tarisznyák, amelyek arra lettek hivatottak, hogy maradandó emlékül szolgáljanak eme rendkívüli eseménynek, de az mégis más volt...
Szeretnék bemutatni én is néhány ballagási ajándékötletet és csak reménykedve gondolok arra, hogy diákjaink meleg szívvel és lelkükben nyugalommal zárhatják le az idei tanévet.
A termékek megrendelhetők a képekre kattintva!
Bögrék egyedi mintával
Ezek a dekoratív csillogó bögrék hatoszályos gimnáziumba ballagóknak készültek.
A bögre belül fehér színű, kívül pedig ezüst vagy arany színű csillogó bevonattal van ellátva.
A beküldött kép vagy szöveg fekete fehérben kerül fel a bögrére, a bögre alapszínéhez igazítva.
A bögre űrtartalma: 3 dl, anyaga pedig kerámia.
Ezeket pedig 8. osztályos ballagók kapták.
Tarisznya egyedi mintával
Ezeket az egyedi mintával ellátott tarisznyákat kis ballagó óvodások kapták.
A tarisznya mérete: 18,5 x 16,5 cm, teljes hossza pedig 84 cm.
Bármilyen egyedi elképzelést megvalósítunk, a tarisznyára fotó vagy szöveg egyaránt elhelyezhető.
A termékek megrendelhetők a képekre kattintva!
Egyedi tarisznya nagyobbaknak
Végül, de nem utolsó sorban....
Ajándék éretteknek és éretleneknek (nem egyedi ajándék)
Ezzel a vicces kis könyvvel vidámabbá teheted az idei érettségit.
Rendkívüli előnye az, hogy vizsga nélkül is átadható az érettségizőnek.
Mérete csukott állapotban: 9,7 x 18,5 cm
Megrendelhető a linkre kattintva:
Éretlenségi bizonyítvány: https://belizonia.hu/termek/bizonyitvany-erettlensegi/
Érettségi bizonyítvány: https://belizonia.hu/termek/bizonyitvany-erettsegi/
Újdonságainkért keresd fel facebook oldalunkat: https://facebook.com/belizonia vagy kövess minket instagramon: instagram.com/belizonia.hu
Felhívjuk figyelmeteket, hogy a március 8-tól érvénybe lépő korlátozások a webáruházakat nem érintik, így a megrendelések kiszállítása továbbra is folyamatos.
Ha van véleményed, oszd meg velünk! :-)